Az istentiszteleten igét hirdet dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke
November 30-án 15 órától mondanak hálát a gyülekezeti ház felújításáért a Bihartordai Református Egyházközségben. Az istentiszteleten igét hirdet dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.
Az idén először meghirdetett kívánságlistákról december 6-ig lehet teljesíteni a kéréseket
Lucski Zsófia a Jobbadni.hu kommunikációs munkatársa elmondta: a szeretetdobozban adható tartós élelmiszerek és a Nyilas Misi Pakkok gyűjtését december 14-ig várják. Az idén először meghirdetett kívánságlistákról december 6-ig lehet teljesíteni a kéréseket. Az adományozók a kiválasztott kívánságot postán juttathatják el a Magyar Református Szeretetszolgálatnak, a munkatársak pedig a gyerekek szüleinek adják át az ajándékot. Így az ajándékozás öröme a szülők és a gyermekek közös élménye marad. Ha valaki nem tudja postázni a kérést, az kívánság értékének összegével is segíthet a honlapon keresztül. Az ajándékot ebben az esetben a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai megvásárolják majd.
Először csatlakozott az Európai Hulladékcsökkentési Héthez a Debreceni Református Hittudományi Egyetem. Az elmúlt egy hét alatt szervezett különböző programokba az intézmény hallgatóinak többsége csatlakozott, de volt esemény, amelyre középiskolásokat is vártak.
Az esemény támogatójegyeinek, bérleteinek megvásárlásával a Kistemplom felújítását támogathatja a közönség
Elkezdődtek a Debreceni Református Kistemplom adventi programjai. A hat koncertet tartalmazó sorozat, első hangversenye nagy sikert aratott. A továbbiakban is hasonló érdeklődésre számítanak a szervezők.
Nekünk autósoknak pedig nagyon fontos, hogy biztonságosan közlekedjünk télen is. Ehhez fel kell készíteni a gépjárműveinket. Akár a világítás, akár a fék, akár a gumik mind-mind befolyásoló tényező lehet a téli közlekedésben. A rendőrség közlekedésbiztonsági szakembere szerint az autóban fontos kellék kell hogy legyen ilyenkor a pléd mellett a téli szélvédőmosó, vagy éppen egy kisebb lapát.
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. is csatlakozott az Országfásítási Programhoz
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. is csatlakozott az Agrárminisztérium által meghirdetett Országfásítási Programhoz. Putnok, Dubicsány és Tardona községek határában csaknem 15 hektár erdőt telepítenek az erdészek. A területek kétharmadán akácos-, egyharmadán cseres és hazai nyaras erdőállományt alakítanak ki. Összesen 64 ezer csemetét ültetnek el - mondta rádiónknak Bányai Péter erdőművelési vezető.
Akár 32 férőhelyet is biztosítani tudnak éjszakára
Nappal 60, éjszaka 28 személy ellátását tudja biztosítani a krízis időszakban, azaz november elseje és április 30-a között a Debreceni Református Nagytemplomi Egyházközség Reménysugár Nappali Melegedője. Az idő még kegyes, de a -10 fok alatti tartós hidegben 32 főig tudják bővíteni az éjszaka ellátottak számát. A hajléktalan emberek ruhát és ételt is kapnak a melegedőben.