Megnyílt az ökoturisztikai, oktatási és kutatási programoknak, madarásztáboroknak helyet adó Szalakóta látogatóközpont Sándorfalván, a szegedi Fehér-tó partján. A központot a szalakóták védelméért indított Life+ projekt kertében alakították ki. Egy 25 éve az igazgatóság vagyonkezelésében álló, korábban gyűrűzőállomásként működő házat újítottak föl.
2020. január elsejétől már csak digitális adatszolgáltatással működtethető szálláshely Magyarországon. Mint azt Szabó Áron, a Magyar Turisztikai Ügynökség szálláshelyekért és vendéglátásért felelős igazgatója elmondta, felméréseik szerint a szállodák 90 %-a, míg a magán szálláshelyeknek csak a 8 %-a használja napi szinten a szálláshelyek működtetésére kidolgozott szoftvert, ugyanakkor a papíralapú vendégkönyv-vezetés jogellenes. Ez a program ingyenesen hozzáférhető a maximum 8 szobával, 16 szálláshellyel működő vendéglátók számára. A Borsod megyei Kamarában tartott konferencián tájékoztatták az érdeklődőket az informatikai támogatási lehetőségekről is.
135 presbiter találkozott november 17-én, vasárnap délután a Csapókerti Református Egyházközségben. A Hirdesd az Igét! programsorozatra most a Debreceni Református Egyházmegyéből várták a jelentkezőket. Az esemény fő témája az ima, az imádkozás volt. Az igét Vad Zsigmond esperes-lelkipásztor hirdette, majd Fekete Károly püspök tartott előadást a témában. Ezt követően 4 presbiter bizonyságot tett, megvallották hitre jutásuk történetét a gyülekezet előtt. A program kerekasztal-beszélgetéssel zárult.
Már 27 éve menti a koraszülött és fejlődési rendellenességgel világra jött kisbabákat Csongrád, Bács-Kiskun és Békés megyében a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány. Eddigi áldozatos munkájuknak több tízezer csecsemő és anya köszönheti az életét.
Nemcsak a gyülekezetet, hanem Debrecen lakóit és az ide látogató turistákat is szeretnék megajándékozni
Az első istentisztelet kétszázadik évfordulójára ünnepi programsorozattal készül a Nagytemplomi Gyülekezet, mely orgonakoncertet, Igei-flashmobot és hálaadó istentiszteletet is magában foglal. Nemcsak a gyülekezetet, hanem Debrecen lakóit és az ide látogató turistákat is szeretnék megajándékozni, ezért egy 24 harangból álló harangjáték készíttetését tűzte ki célul az Egyházközség, amely méltó emléket állítana a jubileumnak. November 21-én, csütörtökön 18 órától orgonahangversenyre hívják az érdeklődőket, ahol Csorba Gergő és Sárosi Dániel orgonaművészek játszanak , a koncert különlegessége, hogy a darabok két orgonán, együttesen szólalnak meg. November 22-én, pénteken 10 órától egy flashmob keretében 200 fiatal 200 igeverset olvas fel. November 24-én, vasárnap 10 órától pedig a hálaadó istentiszteleten Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdeti az igét.
A részvevők a Tiszáninneni Református Egyházkerületben megvalósult beruházásokról is tájékozódhattak
„Felelősséggel együtt az úton” – ezzel a címmel rendeztek konferenciát lelkészeknek és presbitereknek a miskolci Lévay József Református Gimnázium Sportközpontjában. A résztvevők a gyülekezetek és iskolák életéről, illetve a Tiszáninneni Református Egyházkerületben megvalósult beruházásokról hallhattak előadásokat.
2016 és 2019 között 8,2 milliárd forintos állami támogatásban részesült a borvidék
A Tokaji Borvidék a huszonegyedik századba lépett azzal a beruházás sorozattal, amelyet 2016 és 2019 között a kormány hazai forrásból biztosított 8,2 milliárd forintos támogatásával valósítottak meg a borvidék szereplői – közölte az agrárminiszter Bodrogkisfaludon a szolgáltató borászati központ és beszerzési központ átadásán. Dr. Nagy István a több beruházást magába foglaló, a létesítmény átadásával együtt lezáruló projekt két legnagyobb erényének a programot övező összefogást, valamint a fejlesztések eredményeként a borok remélt minőségi javulását említette.
Meleg ételt, teát, ruhát és orvosi ellátást biztosítva a hajléktalanok számára
A Refomix Nonprofit Közhasznú Kft. 2004 óta segít az otthon nélkül maradóknak. A hideg idő beköszöntével, a krízis időszakban, november elsejétől április 30-ig még nagyobb figyelmet fordítanak a hajléktalanokra. 340-350 férőhelyes szállásaikat a téli időszakban matracokkal és konténer lakásokkal tudják bővíteni, 80-an azonban így sem hajlandók igénybe venni szolgáltatásaikat. Ezért november elsejétől március 31-ig krízis autóval járják a megyét, meleg ételt, teát, ruhát és orvosi ellátást biztosítva.
Könyvbemutató november 17-én vasárnap a Sajószentpéteri Bányai Református Egyházközségben
"Ötvenöt év a szószéken" címmel megjelent kötet bemutatóját tartják november 17-én vasárnap 9 órától a Sajószentpéteri Bányai Református Egyházközségben. A kiadványban néhai Dr. Horváth Barna református lelkész, borsod–gömöri esperes, teológiai tanár válogatott prédikációi, igemagyarázatok és szolgálatok, kéziratok olvashatóak. Mindezeket Horváth Barnabás Dávid szerkeszti és adja ki, édesapja halálának tizedik évfordulójára.
A magyar reformátusság egyik legfontosabb épülete, az ország Nemzeti Emlékhelye, Debrecen város szimbóluma és látogatott turisztikai célpontja a Nagytemplom. Az ikonikus épület most 200 éves.