A Házasság Hete programsorozat célja, hogy felhívják a figyelmet a házasság, a család értékeire.
Idén ezzel a mottóval hirdették meg hazánkban a Házasság Hetét. A ma már több mit 20 országban tartott programsorozat országos rendezvényeit február 9-étől 16-áig közösen, összefogásban szervezik a keresztény egyházak és civil szervezetek, hogy felhívják a figyelmet a házasság, a család értékeire. Az idei, 13. Házasság Hete nyitó istentiszteletének most vasárnap Debrecen, a Nagyerdei református gyülekezet ad otthont.

A betegséget örökölte a 34 éves lány és két testvére is
Spinocerebelláris ataxia – így nevezik azt a ritka genetikai betegséget, amiben Bodnár Emese szenved. Ez a kisagy kóros elváltozása, ami mozgáskoordinációs zavarokkal, remegéssel, végül teljes bénulással jár. A betegséget édesapájától örökölte a 34 éves miskolci lány és mint kiderült: két testvére is. Gyógyítani nem lehet.

Az elmúlt évek szereplését megismételve, negyven-ötven közötti érmet vár a diákolimpia országos döntőiről a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület elnöke. 2020-ban Nyíregyházán és Kisvárdán rendezik meg az egyik legrangosabb diákolimpiai döntőt, az összevont labdajátékok fináléját, melyre a legjobb csapatok érkeznek.

Az idén a Székelyudvarhelyi Református Diákotthon a kedvezményezett.
A Tiszántúli Református Egyházkerület idén február 21-én, pénteken immár tizenharmadik alkalommal rendezi meg a Tiszántúli Református Jótékonysági Bált, melynek célja egy határon túli református intézmény segítése. Ezúttal a Székelyudvarhelyi Református Diákotthon a kedvezményezett.

Egyes számítások szerint mintegy 40 ezer anyát érinthet a 4 vagy több gyermeket nevelő nőknek járó személyi jövedelemadó-mentesség
Számos változás lépett érvénybe 2020-tól a magyar adórendszerben – Magyar Norbert, a NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei igazgatóságának sajtóreferense volt a vendégünk.

Magas lázzal, köhögéssel és nehéz légzéssel jár a betegség, nagyon hasonló az influenza vírushoz
A vírus hét fajtáját különböztetik meg, melyből négy fordul elő az emberek között, három, köztük a mostani is olyan, ami állatról emberre terjed. Valószínűsítik a denevér szerepét a vírushordozásban, de még vizsgálják hogy hogyan terjedt át az emberre.

A halálosan mérgező hatású anyag koncentrációja 180-szorosan haladta meg a megengedett határértéket
2000. január 30-án 22 órakor a nagybányai Aurul bányavállalat létesítményéből 100 ezer m³ cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult a Lápos folyóba, majd ezen keresztül a Szamosba és a Tiszába. A halálosan mérgező hatású anyag koncentrációja 180-szorosan haladta meg a megengedett határértéket, így hatalmas pusztítást végzett az élővilágban. A legsúlyosabb károk a Tisza élővilágában keletkeztek. A 20 éves évforduló emlékére konferenciát tartanak vízügyi szakemberek részvételével. Az egyik előadó Fejes Lőrinc, a Kiskörei szakaszmérnökség vezetője, vele beszélgetünk.

Leginkább az üzemanyagok és a sertéshús drágulása idézte elő
3,4 százalékos volt az infláció mértéke 2019-ben Magyarországon. Az emelkedés oka sokrétű volt, de leginkább az üzemanyagok és a sertéshús drágulása idézte elő. A szakember szerint a magyar áremelkedés kiugróan magas Európában. Az euró vélhetőleg 2020-ban eléri majd a 340 forintos árfolyamot. A részletekről Vértes András közgazdászt, a Gazdaságkutató Intézet elnökét kérdeztük.

Magyarországon egyedülálló módon a diaszpórában élő magyar fiatalok számára indít középiskolai képzést a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma. Erről a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságán tartottak sajtótájékoztatót Budapesten. Összeállításunkban dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos beszél arról, hogy miért is álltak a 489. tanévét taposó, nagy múltú intézmény kezdeményezése mellé.

2020. március 6 és 8 között Erdőbényén
Idén a Tokaj-hegyaljai Erdőbényei Református Egyházközség ad otthont a Kárpát-medencei Református Szőlészek és Borászok Fórumának március 6 és 8 között. A BORUM programjainak kiemelt eleme a borverseny. A szakmai zsűri döntése alapján a nyertes italok egy évig viselhetik a “Magyarországi Református Egyház bora” és a “Református Közéleti és Kulturális Alapítvány bora” kitüntető címet. A jelentkezési határidő február 16-a. A református borászok találkozójáról Zila Gáborral, a szervező Református Közéleti és Kulturális Alapítvány titkárságvezetőjével beszélgettünk.




Alt
Alt
KREWEB
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt