Január 8-án betöltötte 60 életévét Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. Mivel lelkész családból származik pályája, életútja erős gyökerekkel indult. A teológiában, a zenében, a tudományos és tanári munkában egyaránt gazdag éveket tudhat maga mögött, címeinek és betöltött pozícióinak sora igen hosszú. Kétszer volt a Debreceni Református Hittudományi egyetem rektora, 1997 és 2005, majd 2011 és 2014 között. 2015 januárjában választották püspökké, ennek is öt éve már.
„Nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk…” - ezzel a vezérigével hirdették meg idén az Ökumenikus Imahetet január 19-e és 26-a között. A világ keresztényeit összefogó, évszázados gyökerű programsorozat hazai szervezője a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa.
A Hanaui Bibliából 60 példányt tartanak számon Magyarországon
A 92 éves Belényessy Sándor élete kalandos és küzdelmes volt, de szinte mindenre szeretettel emlékezik vissza. A kuláknak nyilvánítottság miatti küzdelmekre, a későbbi agronómusi munkáira, elért eredményeire, feleségére, gyermekeire. Sanyi bácsi az év végén egy hanaui Bibliát adományozott a Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtárának.
Bizonyos pirotechnikai eszközöket is csak december 31-én estétől január 01-én hajnalig lehet használni
A különböző kisebb-nagyobb tűzijátékok sokak számára hozzátartoznak a szilveszteri mulatsághoz. A pirotechnikai eszközök közül vannak, amelyeket csak ilyenkor az óév búcsúztatásakor, konkrétan december 31-én estétől január 01-én hajnalig lehet használni, és akkor is be kell tartani a biztonsági előírásokat. Vannak viszont olyan hatóerejű eszközök is, melyekhez már szakvégzettség szükséges. Emellett talán a legfontosabb, hogy petárdázni ilyenkor is tilos.
Az új szabályok a hulladékok újrahasznosításáról is rendelkeznek.
Az Európai Unió elfogadta az egyszer használatos műanyagok betiltásáról szóló jogszabályt. Ennek értelmében 2021-től megtiltják az olyan eldobható műanyag termékek használatát a tagállamokban, amelyek alternatív termékekkel helyettesíthetők.
Sokan űznek olyan foglalkozást az országban, mely nem teszi lehetővé, hogy családjuk körében töltsék a karácsonyt, illetve a szilvesztert
Liszkai László, aki a borsod megyei Novajidrányban él is ilyen szakmát követ, mégpedig kamionos. Hosszú ideig van úton, most azonban szerettei körében töltötte a karácsonyt és tölti a szilvesztert is.
A Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség Ellátási- és Vagyonkezelési Szerződés alapján működteti a Sóstói Szivárvány Idősek Otthonát. Az intézményben magas színvonalú szakmai munka folyik. Az intézet mindennapjairól Vári Zoltánt intézményvezetőt kérdeztük.
Ha magról nevelünk egy fenyőfát, három év alatt csak néhány centis lesz. Egy másfél-két méteres fenyő átlagosan 12 éves. Magyarországon főleg az Őrségben és Zalában vannak a legnagyobb fenyőfa termesztők, de az Északi-Középhegységben is találhatóak szép számmal. Bár elég fenyőfa van hazánkban, bizonyos fajtákat Dániából és Németországból importálnak, míg hazai lucfenyőket Olaszországba és Ausztriába exportálnak. A klímaváltozás azonban valamennyi fenyőfa termesztését meg fogja nehezíteni a jövőben. A további részletekről Orlóci Lászlót a Magyar Díszkertészetek Szakmaközi Szervezetének elnökét kérdeztük, akitől tippeket is kérünk arra, hogy hogyan maradhat minél tovább szép a karácsonyfánk.
Érdemes stresszelni az ajándékvásárláson? Kit, milyen ajándékkal lepjünk meg?
Ajándékot vásárolni és ajándékozni akkor jó, ha tényleg azt akarom vele kifejezni, hogy a másik mennyire fontos nekem. Veres Péter, gávai református lelkipásztorral arról beszélgetünk, hogy érdemes-e stresszelni az ajándékvásárláson? Kit, milyen ajándékkal lepjünk meg?
már kistelepüléseken is belélegezhetünk az egészségügyi határértéket meghaladó szennyezettségű levegőt
A légszennyezés korunk égető problémája, hiszen nem csupán helyi gond; a valamely országban kibocsátott légszennyező anyagok a légkörbe kerülve máshova is eljuthatnak, ahol hozzájárulnak a rossz levegőminőséghez. Azt gondolnánk, hogy a nagyvárosok a leginkább szennyezett levegőjű területek, de sajnos a hulladékkezelés és a nem megfelelő tüzelőanyagok miatt már kistelepüléseken is belélegezhetünk az egészségügyi határértéket meghaladó szennyezettségű levegőt.