Közterületen viszont büntetés jár érte
Éles Tibor pirotechnikussal beszélgetünk arról, hogy mely termékek engedélyezettek idén szilveszterkor. Az interjúból megtudhatják azt is, hogy hogyan lehet biztonságosan használni ezeket a megvásárolt kisebb tűzijátékokat, hogy véletlenül se okozzanak égési sérülést.

Várhatóan tavasszal már az újabb építkezési szakasz kezdődhet el
Sokmilliárdos, állami kezdeményezésű és finanszírozású beruházás keretében bontják le, majd építik újjá a következő két esztendő folyamán a Vörösmarty utca – Pfaff Ferenc utca – Martin-kertváros közötti, a vasúti sínek felett átívelő hármas felüljárót, azaz az Y-hídat. A munkálatok jelenleg az ütemtervnek megfelelően haladnak és várhatóan tavasszal, március, április környékén már az újabb építkezési szakasz kezdődhet el.

Mostanra kívül-belül megszépült az 1889-ben átadott, történelmi műemlék épület
Hivatalosan lezárult a Tiszántúli Református Egyházkerület Püspöki Hivatalának több ütemben elkészült, átfogó korszerűsítése, így mostanra kívül-belül megszépült az 1889-ben átadott, történelmi műemlék épület.

Derencsényi István a Debrecen-Kossuth utcai Református Egyházközség elnök-lelkipásztora, a Tiszántúli Református Egyházkerület főjegyzője 42 évnyi szolgálat után nyugdíjba vonul. Búcsúztatója karácsony másodnapján, december 26-án volt a Verestemplomban.

A presszószint padlóig lesz üvegezve és a a parkot is tervezik felújítani
Sok izgalmas változtatás várható az Avasi kilátó felújítása során, például a presszószint padlóig lesz üvegezve ez által már semmi akadály nem áll a szem útjába a kilátás terén. A kilátó környezetében a parkot is tervezik felújítani. A munka a tervezés fázisában jár és már csak az engedélyeztetések vannak hátra, bár még ez is sok idő. Optimista becslések szerint lakossági meghallgatás után akár már 2021-ben elkezdődhet a felújítás – mondta el rádiónknak Szunyogh László Miskolc város főépítésze.

- mondta Derencsényi István, a Tiszántúli Református Egyházkerület főjegyzője

Európa legszebb adventi villamosára január 3-ig lehet szavazni
Negyedik alkalommal hirdette meg a MHD86 nevű cseh portál azt a versenyt, melyben Európa legszebb adventi villamosát keresik. A megmérettetésre a Miskolci Városi Közlekedési Zrt is nevezett, a tavalyi mézeskalács-házikós villamossal. Európa legszebb adventi villamosára január 3-ig lehet szavazni- mondta rádiónknak Gadnai Bodnár Éva a közlekedési társaság operatív igazgatója.

A Hajdúvidéki Református Egyházmegye esperese
A Hajdúvidéki Református Egyházmegye esperese nem lelkészi pályára készült, hívő, de nem lelkészi családban nevelkedett. Szolgálata alatt a hitelesség és az őszinteség vezette.

Dr. Gaál Sándor, a Nyírségi Református Egyházmegye eddigi esperese folytathatja tovább a munkát az egyházmegye élén. „A két ciklus szolgálata után bizonyos vagyok benne, hogy semmi ígéretre nincs szükség, hiszen, ha együtt haladtunk ennek a szolgálati időnek a jelentős részében, akkor tudják, hogy milyen eszköztárral bírunk” – fogalmazott rádiónknak adott interjújában.

Fejezzük ki egy mécsessel a támogatásunkat, együttérzésünket a koronavírus-járványban elhunytak családjaival
A közös mécsesgyújtás ötletét Molnár Róbert, a Csongrád-Csanád megyei Kübekháza polgármestere találta ki, ő azt mondja, a gyertyát nem a halottakért, hanem az élőkért gyújtsuk meg december 24-én napnyugtakor, és tegyük az ablakba, hogy a még az utcán járók is lássák, érezzék a szolidaritást. Molnár Róbertet, Kübekháza polgármesterét hallják.




Alt
Alt
Alt
Alt
KREWEB
Alt
Alt
Alt