A koronavírus okozta világjárvány mindannyiunk életére hatással van valamilyen formában, hiszen nem a korábban megszokott módon telnek mindennapjaink. A következő percekben arról hallhatnak, hogy a szépkorúak generációja hogyan élte meg 2020-ban a kialakult helyzetet, hogy teltek az elmúlt hónapok, és milyen gondolatokkal tekintenek a jövő felé. Minderről Teszárovics Miklóst, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének elnökét kérdeztük. A riporter Kissné Veres Viktória.
A mályiakról film is készült Szárnyak Sorsán címmel
A 2020-as évben több, mint 2400 állatnak tudtak segíteni a Madármentő Állomás Mályi munkatársai. Szerencsére a vírushelyzet a munkájukat kevésbé befolyásolta, csak az önkéntesek létszáma nullázódott le teljesen. Sok komoly esetben is sikeresen mentettek állatokat például a meggyaszói erdei fülesbagoly család is egészségesen távozhatott tőlük és 69 fehér gólya lett szabadon engedve tőlük. Készült egy új film is a Szárnyak Sorsán, ami a nyári időszakot mutatja be ezeket az eseteket is kiemelve. A részletekről Lehoczky Krisztiánt a madármentő állomás vezetőjét kérdeztük.
Pásztor Dániel világi elnöktársával, dr. Molnár Pál főgondnokkal együtt szombaton letették az esküt és átvették a hivatalt elődjeiktől, Csomós József püspöktől és Ábrám Tibor főgondnoktól. Az új tisztségviselőket november 18-án választották meg az egyházkerület élére. Megbízatásuk hat évre szól. A koronavírus-járvány miatt a püspökszentelő ünnepi istentiszteletet tavasszal tartják meg.
Negyedik éve szavaztatja meg a cseh MHD86 nevű portál Európa legszebb adventi villamosát
Ahogy az előző években, a díjat most is a miskolci villamos nyerte el. A szerelvény csaknem 3 és fél millió szavazatot kapott, amivel épphogy megelőzte a második helyezett Plzeň városát. A miskolci villamos a verseny hajrájában szerezte meg a győzelemhez szükséges szavazatokat. Gadnai-Bodnár Éva, az MVK Zrt. operatív igazgatóját kérdeztük a részletekről.
Ki és milyen módon jogosult a megfelelő táppénzre? Az oltás megjelenésével a Pedagógusok Szakszervezete minden kollégát arra biztat, ha teheti, minél hamarabb olttassa be magát. A részletekről Molnár Zoltán a Pedagógus Szakszervezet Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke számol be.
A Bihari Református Egyházmegye esperese a biharkeresztesi gyülekezetben teljesít majd szolgálatot
Lelkészcsaládban nevelkedett. Hitben édesapja és bátyja állt példaként előtte. 18 év esperesi szolgálat után adja át helyét utódjának Nagy Zsolt a Bihari református Egyházmegye esperese, aki ezután is a biharkeresztesi gyülekezetben teljesít majd szolgálatot.
Munkásságában az intézmény szellemiségének, értékeinek megőrzését tartja a legfontosabbnak
Győri József 41 év tanári, 10 év internátusvezetői és 24 év igazgatói szolgálat után vonult nyugdíjba 2020. július 31-én. A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának igazgatója először nem remélte, hogy tanári pályára léphet. Munkásságában az intézmény szellemiségének, értékeinek megőrzését tartja a legfontosabbnak.
A keresletet-kínálatot természetesen nagyban befolyásolta a koronavírus járvány és az amiatt hozott intézkedések sora
Az árakban némi csökkenés volt tapasztalható, bár Debrecenben és térségében az országos tendenciáktól eltérően alakult a helyzet. A munkahelyteremtő beruházásoknak is köszönhetően itt nem volt visszaesés. Balogh László, az ingatlan.com internetes szakportál vezető gazdasági szakértője értékelt.