A tárgyi és pénzadományok összértéke eléri a 18,5 millió forintot.
A Magyar Református Szeretetszolgálat adományozói jóvoltából mind a 2020 kívánságot teljesítette, amit célként meghatározott. 1800 ember jelentkezett, hogy segítsen, volt, aki egymaga 40 gyermek vágyát váltotta valóra, a legtávolabbi ajándék Ausztráliából érkezett. Az adományokat még karácsony előtt eljuttatja a Szeretetszolgálat a gyermekek szüleinek.
Különleges helyzetekben különleges megoldásokra van szükség ahhoz, hogy mindennapi életünkből ne tűnjenek el nyomtalanul legalább azok az apró, hétköznapi örömök, amelyek nélkül már szinte elviselhetetlenné válnának a nehéz időszakok. Miskolc város vezetése éppen ezért egy igazán különleges karácsonyi meglepetéssel készült a város lakosságának azért, hogy az idei, rendhagyó ünnep szó szerint különleges karácsonyi fénybe boruljon.
Fekete Károlyt, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökét hallhatják, aki Advent második vasárnapjára a lét, a teremtett világ betlehemi teljességét idézte fel Máté evangéliuma alapján.
Az egészségügyi intézmények munkatársai után központilag rendelték el a bölcsődei, óvodai, iskolai és szociális dolgozóknál a gyorsteszt elvégzését
A koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján úgy értékeltek a szakemberek, hogy a vártnál kevesebben vettek részt az ingyenes, önkéntes vizsgálatban, ám a fertőzöttségi adatok is alacsonyak. Az intézmények közül a bölcsődékben volt a legjobb a részvételi arány. A csoportos tesztelések következő szakaszában az érintettek körét kiterjesztik az államigazgatásban dolgozó ügyfélszolgálati munkatársakra.
Az anyaországtól távol élő magyar kötődésű családok gyerekei számára létrehozott programot idén a koronavírus-járvány lefékezte, de most ismét várják az érintettek jelentkezését – közölte rádiónkkal az intézmény igazgatója.
Az elismerés egyfajta szintmérő az intézmény számára
A munkatársak már a beiratkozás előtt nagy hangsúlyt fektetnek a hozzájuk érkező fiatalok tehetségének gondozására. A Wáli István Református Cigány Szakkollégium idén az online térben tartja meg nyíltnapját. Az alkalomra december 7-ig lehet jelentkezni. Aki lemarad, később a youtube-on nézheti vissza az egy órás bemutatkozót. Mózes Áronnal, a Szakkollégium igazgatójával beszélgettünk.
Az egyszerűbb kerékpárjegyek és a buszon való bringaszállítás lehetősége is szerepel az elképzelések között, ezenkívül már a netes kerékpárjegy megvásárlása előtt kiderülne, hogy mennyi hely van a kerékpárok számára a vonaton. A miskolci bringások számára is kiváló lehetőséget teremt ahhoz, hogy a MÁV segítségével minél több turisztikai célpontot bebarangolhassanak két keréken. Az is cél, hogy 2021 nyarától a kerékpárszállításra kijelölt kocsikban többnyelvű tájékoztatók, edukációs anyagok és ábrák segítsenek a kerékpárosoknak a kerékpárjuk biztonságos és célszerű elhelyezésében. Minderről Biber Anettet, a MÁV sajtószóvivőjét kérdeztük.
Amikor bizonyos munkafeltételek a megszokottól eltérő módon valósulnak meg
Munkaviszony alapesetben egy munkáltató és egy munkavállaló között, egy munkakör ellátására, határozatlan időtartamra, meghatározott munkavégzési helyre és teljes munkaidőben történő foglalkoztatásra jön létre. Vannak azonban ettől eltérő esetek, amikor bizonyos munkafeltételek a megszokottól eltérő módon valósulnak meg. Hogy milyen atipikus foglalkoztatási formák léteznek, ezek milyen tartalmi elemek tekintetében térnek el a tipikustól, valamint hogy az idei év milyen változásokat hozott a munkaerőpiacon, erről is szó lesz a következő percekben. Matiscsákné dr. Lizák Mariannával, az egri Eszterházy Károly Egyetem oktatójával, a miskolci MINŐIES Alapítvány irodavezetőjével beszélgettünk.
Az első lépést megtette egy keretszerződés aláírásával a Miskolci Egyetem és az űriparban nemzetközi hírnévre szert tett Admatis Kft.
Együttműködési megállapodásuk az űrtechnikához kapcsolódóan oktatási és kutatási tevékenységekre, azon belül is anyagtudományi, gépészeti és térinformatikai területekre terjed ki. A miskolci városvezetés támogatásáról biztosította a feleket.