Megállt ugyanis a BREXIT okozta hazavándorlási folyamat, most a járvány miatti közösségépítés nehézségeivel küzdenek
A részletekről Salánki Istvánt, az Angliai Magyar Református Egyház londoni lelkészét kérdeztük.

A járványhelyzetben is fontos szerepet vállal megyénkben az arnóti Abaffy Gyula Evangélikus Szeretetszolgálat
A borsod megyei településen 2016-ban indította el diakóniai szolgálatát a Magyarországi Evangélikus Egyház. Buday Barnabással, a Borsod-Hevesi evangélikus egyházmegye esperesével, az Arnót-Újcsanálosi Evangélikus Társgyülekezet lelkészével beszélgetünk a következő percekben.

A PET Kupa szervezői palackokat és más kidobott használati tárgyakat gyűjtöttek a folyón
A PET Kupa szervezői az elsősorban a kárpátaljai területekről származó – főleg műanyag – palackokat és más kidobott használati tárgyakat gyűjtötték ki erre a célra átalakított hajójukkal, a Peti-vel.

A koronavírus-járvány megjelenésével az eddigieknél is nagyobb mértéket öltött a kiberbűnözés
A legfontosabb, hogy ismeretlen linken, weboldalon soha semmilyen körülmények között ne adjuk meg személyes adatokat, bankkártyánkkal vagy bankszámlánkkal kapcsolatos információkat. A kiberbűnözés a koronavírus-járvány megjelenésével, a virtuális tér gyakoribb használatával az eddigieknél is nagyobb mértéket öltött és komoly gazdasági-társadalmi problémákat okoz.

Az igény pedig igen nagy az anyatej iránt
A donorok és a leadott tej mennyisége is csökkent az elmúlt évben a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet Anyatejgyűjtő Állomásán. Az igény pedig igen nagy az anyatej iránt, ezért az állomás dolgozói arra kérik az anyukákat, aki teheti segítsen a koraszülött babákon.

A megtalálásához kutyás mentőcsapatokat vetettek be
Épségben előkerült az a 15 éves nyíregyházi lány, aki vasárnap délelőtt tűnt el. Barátnőjéhez ment a Sóstói erdőn keresztül, de valószínűleg eltévedt. A rendőrség cellainformációk alapján állapította meg, hogy az erdőben van, ezért megtalálásához kutyás mentőcsapatokat vetettek be.

A beruházás keretében a teljes épület - a tetőtől a pincéig- megújul, és korszerű új óvodai helységeket alakítanak ki
Új református óvoda nyílik Miskolcon a Kis-Hunyad utcában. Az épületet 2018-ban vásárolta meg a református egyház az evangélikusokól annak az óvodaprogramnak köszönhetően, amelyet három évvel ezelőtt Magyarország Kormányának támogatásával indítottak.

A perselyadományokat idén a helyi járványkórház eszközbeszerzéseire ajánlották fel
Vasárnapig tartott az Ökumenikus Imahét idei országos programsorozata. Debrecenben a záró alkalomnak hagyományosan a református Nagytemplom adott otthont. Az istentiszteleten együtt szolgáltak a református, baptista, evangélikus, ortodox, görögkatolikus és római katolikus felekezetek egyházi vezetői. A perselyadományokat idén a helyi járványkórház eszközbeszerzéseire ajánlották fel.

Magyar Norbert, a NAV Szabolcs-Szatmár Bereg megyei szóvivője rádiónknak adott interjújában felhívta a figyelmet a KATÁS vállalkozásokat érintő idei évtől érvényes jogszabályokra, illetve arra is, hogy a fogyatékossági támogatásban részesülők a személyi jövedelemadóból személyi kedvezményt vehetnek igénybe, amely lehetőséggel még sokan nem éltek.

- olvasható az egyik közösségi albérletkereső rádiónkhoz eljuttatott előrejelzéséből
A nyári hónapoktól azonban ismét a bérleti díjak emelkedése prognosztizálható a koronavírus elleni oltás felfutásával és a turizmus beindulásával párhuzamosan. Ősztől pedig a hagyományos egyetemi oktatás várható beindulásával egyre több, elsősorban külföldi egyetemista jelenik meg a piac keresleti oldalán.




Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
KREWEB
Alt