A rendelkezésre álló bruttó 170 millió forintból elsősorban külső munkálatokat végeznek az egyébként műemléki védettséget is élvező épületen. A felújítás oka pedig az állagmegóváson túl egy jeles évforduló, ugyanis idén ünnepli 500 éves fennállását az olaszliszkai gyülekezet. A további részletekről Egeresi Gábor, az egyházközség református lelkipásztora számol be.

A Magyar Református Egyház Doktorok kollégiuma Debrecenben a református Hittudományi Egyetemen tartotta éves nyári plenáris és szekcióüléseit augusztus21-e és 23-a között. A tudományos tanácskozás központi témája a 17. század gyászévtizede a protestáns gályarabok sorsa és a mártíromság volt.

Az Isten dicsőítésének zsoltárát (66) magyarázza a következő percekben Dezső Attila sátoraljaújhelyi református lelkipásztor.

Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnapunk: Szent István király napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja. A magyar történelemben az államalapító király 1083. augusztus 20-i szentté avatásától szerepet játszik Szent István emlékezete, amit koronként eltérően értelmeztek és ünnepeltek. Pankucsi Márta jogász-szociológussal beszélgetünk a következő percekben az ünnepről.

A Debrecen Nagytemplomi Református Egyházközség számos programmal készül a Karneváli Hétre. A szervezők elsősorban a templomot és környékét, az ott őrzött értékeket kívánják bemutatni kiállítással, koncerttel, templomlátogatással augusztus 16-ka és 21-ke között.

A Debreceni Kistemplom már második éve jelentkezik a Virágkarneválhoz kapcsolódó programsorozattal. A szervezők augusztus 15-étől az első három napon tárlatvezetésekkel, orgonabemutatókkal és kisebb koncertekkel készülnek.

A Tiszántúli Református Egyházkerület őszre újabb szervezett, tematikus buszos örökségtúrákat hirdet. A Religio et Patria turisztikai program útvonalaira korábban már több alkalommal indítottak sikeres kirándulásokat Debrecenből. Most két lehetőséget terveznek.

Különleges részei voltak a vasárnapi besenyődi református Istentiszteletnek – bár a lelkipásztor, Simon Döme András szerint ez egyáltalán nem szokatlan. Máskor is teret kapnak azok, akik szívesen megosztják gondolataikat a gyülekezettel. Ezúttal azonban lett volna egy valóban különleges és egyedi része is a liturgiának...

A Debreceni Református Hittudományi Egyetemen a következő tanévben nő a hallgatói összlétszám. A világi képzésekben, a tanító szakon sikerült megfordítani a néhány éve tapasztalt tendenciát és elérték, hogy ismét többen jelentkeztek és jutottak be ide. A hitéleti képzéseknél is voltak kedvező eredmények, viszont a lelkész pályát kevesebb fiatal választotta. Így értékelte az az idei felsőoktatási felvételi ciklust a rektor, Baráth Béla. A pótfelvételi lehetősége még a DRHE-n is nyitva áll.

Meghirdette pótfelvételi eljárását a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem. A jelentkezők számára még államilag finanszírozott és költségtérítéses helyek is rendelkezésre állnak. Ezek részleteiről, valamint az intézmény által kínált feltételekről hallják dr. Rácsok Gabriella oktatási rektorhelyettest.




Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
KREWEB
Alt