Ebben az évben május 24-én ismét Debrecenben tartják a Magyar Református Egységnap ünnepét. 16 évvel ezelőtt, 2009. május 22-én itt nyilvánították ki hivatalosan, hogy a Kárpát-medencei magyar református részegyházak alkotmányjogilag is egy egységét alkotnak. Azóta a szövetség tovább bővült; az idei alkalmon már Kárpátalja, Partium, Erdély, Délvidék, Felvidék és Horvátország mellett Nyugat-Európa, Amerika, Kanada szórványgyülekezetei is képviseltetik magukat, és Ausztráliából is érkeznek majd új csatlakozók.

A Debrecen Nagytemplomi református Egyházközség 2 éve megalakult Kulturális Szolgálatának első féléves turisztikai és kulturális programjait ismertették a megújult Karakter 1517 Kávézó és Könyvesboltban. A Nagytemplomba meghívott előadók között szerepel Udvaros Dorottya Kossuth-díjas színművész, a Parno Graszt cigányzenét játszó együttes, a tavalyi nagy siker után ismét látható a Kisherceg Vecsei H. Miklós és Csorba Lóci zenés meseszínházában.

2019-ben indította útjára a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon az Istenes versek a magyar irodalomban elnevezésű Kárpát-medencei, középiskolást korosztályt megszólító szavalóversenyt azzal a céllal, hogy a költemények által közösen, valódi közösségben adjanak hálát Istennek. 2024-ben már a Tiszáninneni Református Egyházkerület református intézményeibe járó 7 és 8. osztályos diákoknak is meghirdették a versenyt.

Evangelizációs beszélgetéssorozat indul a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközségben
KERESZT kérdések címmel evangelizációs beszélgetéssorozat indul a Debrecen Nagytemplomi Református egyházközségben február 19 -én. A program összesen 10, vacsorával egybekötött alkalomból áll, melynek során az érdeklődők bibliai ismereteket szerezhetnek, választ kaphatnak a szentírással kapcsolatos kérdéseikre, ezzel megkönnyítve számukra az egyházhoz tartozás melletti döntést. Jelentkezni személyesen a Kálvin téri Lelkészi Hivatalban, vagy a nagytemplom.keresztkerdesek@gmail.com e-mail címen lehet

Korábban már voltak ilyen alkalmak, de idén új lendülettel szervezték a találkozót és továbbképzést azoknak a lelkipásztoroknak, akiknek a szolgálatában a misszió, a gyülekezetépítés kiemelt szerepet kap. Most 25 lelkész kapcsolódott be a műhelymunkába a kerület minden részéből. A program alkalmat adott a párbeszédre, az aktuális kihívások megvitatásra, és a résztvevőknek bemutatták a nemrég megjelent Egyházkerületi Tanulmányi Füzeteket is.

Új kiadványsorozatot jelentetett meg a Tiszántúli Református Egyházkerület. Az Egyházkerületi Tanulmányi Füzetekkel a lelkipásztorok mindennapi munkáját, a gyülekezetépítést, a közösségek megerősítését szeretnék ténylegesen használható módon, gyakorlati útmutatókkal segíteni.

A 2. zsoltár magyarázatát hallják Dezső Attila sátoraljaújhelyi református lelkipásztortól.

Szimpóziumot rendez a Magyar Egyházzenei Társaság 2025. február 7-én és 8-án Nagyváradon és Debrecenben
Az esemény a második ülésszaka a januárban megrendezett első résznek. Az elsősorban lelkipásztorok, kántorok, orgonaépítéssel és felújítással foglalkozó szakemberek és egyházzenészek számára meghirdetett alkalom egyfajta tapasztalatcsere is, hogy megismerkedjenek a hangszer restaurálás történeti-műemléki szempontjaival és felidézzék a rekonstrukciók főbb szempontjait, nehézségeit.

A Tiszántúli Református Egyházkerület lelkipásztorainak egy csoportja Kárpátaljára látogatott és ott több gyülekezetben szolgáltak. Még a múlt év őszén a Generális Konvent ülésén fogalmazták meg, hogy a karitatív akciókon, segélyadományokon túl az anyaország egyházkerületei ekképp is támogassák a háborúval sújtott Ukrajna határterületein élő magyar református testvéreket. A lelkész-küldöttség egyik tagja Fekete Károly püspök volt, aki a vendégszolgálat tapasztalatairól beszélt.

Koncerttel egybekötött bizonyságtételre invitálnak mindenkit az örökösföldi reformátusok február 23-án, vasárnap délután 5 órától. Ezen az alkalmon Tomaszovszki Pál fogja bemutatni saját, kalandos életútját és az erről szóló könyvét, valamint Pintér Béla, keresztény popénekes ad majd koncertet.




Alt
Alt
KREWEB
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt