Önkénteseket toboroznak a koronavírus elleni küzdelem feladataihoz
Ezzel a felhívással önkénteseket toboroz a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete az Országos Mentőszolgálat Hajdú-Bihar Megyei Szervezetével együttműködve a koronavírus elleni küzdelem feladataihoz. Évtizedek óta nem volt ekkora szükség az önkéntes segítségre mint most.
A koronavírus járvány alatti munkájuk megbecsüléseként
Bruttó 500 ezer forint egyszeri kiegészítő juttatást kapnak az orvosok, egészségügyi dolgozók, beleértve a technikai személyzetet is a koronavírus járvány alatti munkájuk megbecsüléseként - jelentette be még pénteken Orbán Viktor miniszterelnök. Később kiderült, a pénzt nyár elején kaphatják majd meg az egészégügyben dolgozók. Mindez több mint 70 milliárd forintjába kerül majd az államnak. De mit szól mindehhez a Magyar Orvosi Kamara? Álmost Pétert, a kamara alelnökét kérdeztük a részletekről.
Megjelent a Pasztorációs Intézet Húsvéti kiadványa
A Tiszántúli Református Egyházkerület Pasztorációs Intézetének húsvéti kiadványa a napokban jelent meg, elérhető a ttre.hu-n, itt online átlapozható. A füzetben szó van a karantén böjtjéről, a nagypéntekhez kapcsolódó gyászról, és húsvét ünnepéről. A karantén egy sajátos jelentést ad a böjt mostani megéléséhez is. A karanténnak van üzenete: ebben a kényszerűségben választhatunk szabad utat. Kihasználhatjuk az elzártságot, hogy a lelkünket átvizsgáljuk. A karanténban is megélhetjük a böjtöt szabadon, önként és ez az egész folyamat átfordulhat az élet győzelmébe, a feltámadás ünnepébe.
A perselypénz nélkül a legnehezebb helyzetben lévő gyülekezetek csak egy hónapig képesek működni
Ha tehetjük, havonta utaljuk át a megszokott, perselypbe szánt összeget a gyülekezetünk számlaszámára - ezt javasolja Veres Sándor, a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka. A perselypénzek ugyanis fontos bevételeit képezik a gyülekezeteknek, a legtöbb enélkül negyedévig, a legnehezebb helyzetben lévő gyülekezetek egy hónapig képesek működni. A koronavírus járvány okozta válsághelyzetben fontos, hogy a lelkészekre, a lelkészcsaládokra, az ő megélhetésükre is gondoljunk - emlékeztet a főgondnok.
Debrecen városvezetése a város lakosai nevében ilyen módon is szeretne köszönetet mondani a koronavírus járvány idején tevékenykedő ezen szakembereknek
Ingyen utazhatnak a DKV járatain a Debrecen város közigazgatási területén munkát végző egészségügyi, szociális, rendvédelmi és honvédelmi dolgozók. Debrecen városvezetése a város lakosai nevében ilyen módon is szeretne köszönetet mondani a koronavírus járvány idején tevékenykedő ezen szakembereknek. A villamosok, trolibuszok és egyes autóbuszok menetrendje április 6-tól megváltozott. Az utas terheltséget figyelembe véve vezette be újabb változtatásait a közlekedési vállalat ügyelve a járványügyi helyzetnek megfelelő előírásokra. Az utasok mozgását folyamatosan figyelemmel kísérik és ha kell, további változtatásokat léptetnek életbe.
A miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon készül az érettségire
A járványügyi helyzetre való tekintettel több mint három hete távoktatásban zajlik a tanítás Miskolcon is. Megkérdeztük a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon tanulmányi igazgatóhelyettesét Kerboltné Tóth Editet, náluk hogyan sikerült az átállás és miként zajlik az oktatás. Kitértünk arra is, hogy az érettségi előtt álló diákjaikat hogyan készítik fel a megmérettetésre.
A legoptimistább forgatókönyv szerint 3 százalékkal, a legrosszabb szerint 7 százalékkal esik vissza idén Magyarország GDP-je a koronavírus járvány okozta válsághelyzet miatt a Gazdaságkutató Intézet prognózisa szerint. Vértes Andrással, a GKI elnökével beszélgetünk.
A járvány miatt felmerülő kérdésekre kerestük a választ
Lehet-e online presbiteri gyűlést tartani a veszélyhelyzet idején? Videókonferencián ülésezik-e majd a Zsinat? A koronavírus járvány miatt felmerülő jogi kérdésekre keressük a választ Veres Lajossal, a Magyarországi Református Egyház zsinatának jogtanácsosával.
Mindezt azért látták szükségesnek az intézmény munkatársai, mert a vészhelyzet kihirdetése óta nem látogatható Sárospatak egyik legnagyobb turisztikai vonzerejét jelentő Nagykönyvtár. Ezt az időszakot próbálják most áthidalni a kezdeményezéssel, amiről Éger Gábort, a könyvtár munkatársát kérdeztük.
Segédanyagokat és ajánlásokat tett a járványügyi helyzet kirobbanásakor a református iskoláknak a Református Pedagógiai Intézet, amely webináriumokat is tart és mindenben segíti az iskolákat, pedagógusokat a digitális oktatás terén is.