Interjú Nagy Attilával, a Miskolci-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda igazgatójával
Figyelemmel az országos járványügyi helyzetre a 2020/2021-es tanítási évre történő óvodai és általános iskolai beiratkozások szervezését az emberi erőforrások miniszterének új határozata rendkívüli módon szabályozza.
A Magyarországi Református Egyház több mint 130 laptopot vásárolt, 18 millió forint értékben
Diákok és tanárok kapnak laptopot a Zsinati Oktatási Irodájától a digitális oktatás támogatására. Vannak ugyanis olyan diákok és tanárok is a református oktatási közösségben, akiknek eszköz hiány okozott nehézséget az elmúlt hetekben. Így a Magyarországi Református Egyház több mint 130 laptopot vásárolt, 18 millió forint értékben. Ezeket az ország számos pontjára eljutatták már, így például a borsodi hernádnémeti, a szabolcsi kántorjánosi és Újfeherétó református iskoláiba. A részletekről Papp Kornélt, a Zsinati Oktatási Iroda vezetőjét kérdeztük.
Az MRSZ egy mintaprogramot is indít: 100 rászoruló család 3 napon át havi 10 ezer forinttal feltöltött bankkártyát kap
A keret egyik része a Református Diakóniai Intézmények Egyesülete 25 milliós támogatása, amiben a koronavírus járvány elleni védekezéshez szükséges eszközök - maszkok, kesztyűk, fertőtlenítő szerek – vannak, ezeket az MRSZ segítségével a Tiszántúli Református Egyházkerület szociális intézményeihez juttatják el. A másik forrás a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács 10 millió forintos veszélyhelyzeti támogatása, amivel a szeretetszolgálat munkáját segítik. Ebből a segélycsomagok összeállítása mellett az MRSZ egy mintaprogramot is elindít: 100 rászoruló család 3 napon át havi 10ezer forinttal feltöltött bankkártyát kap. Az adományokat szimbolikusan Nagypénteken adták át Debrecenben a Nagytemplomi gyülekezet időseket segíti Nyitott Ajtó Szociális Központjánál.
"Nem a félelemnek lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét”
Az idei Húsvét más, mint az eddigiek. Most nincs lehetőségünk arra, hogy templomba menjünk, mégis otthon is megélhetjük a közösség élményét. Almási Ferenc a Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség lelkipásztora azt mondja szerencsés, ha ezt a helyzetet nem korlátként, hanem lehetőségként éljük meg, mert „Akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra van.”
Interjú Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökével
Rendhagyó az idei Húsvét, a koronavírus járvány miatt nem ünnepelhetnek együtt templomaikban a keresztények. De Jézus feltámadásának örömüzenetét most még inkább fontos megélnünk. A kereszthalál nem az élet vége, az üdvözülés ígérete reményt kell hogy adjon, és imáinkban találkozhatunk, összekapcsolódhatunk Húsvét ünnepén is. Erről beszélt Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.
Magyarországon március 16. óta van rendeletben a digitális távoktatás, ezért a Miskolci általános iskolákban is bevezetésre kerültek az intézkedések. Felkerestük a Miskolci-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda igazgatóját Nagy Attilát, aki sok tekintetben részleteibe menően kifejtette rádiónknak, hogyan indították el a digitális oktatást iskolájukban és miként tanítják őket. Kifejtette a számonkérés formáit, az elsősök tanítását hisz ez igényli az egyik legtöbb munkát és kreativitást a pedagógusok részéről.
Az idei húsvét minden eddigiektől eltérő, reméljük, hogy csendes és fegyelmezett lesz. A Krisztus feltámadása iránt érzett öröm gondolkoztasson el mindenkit, mekkora érték is az élet, és ehhez méltón tervezze az ünnepet. A következő percekben az egykori békés időszakok húsvéti népszokásait idézzük a néprajzos segítségével.
40 családot látogattak meg otthonunkban és láttak el élelmiszercsomagokkal a segélyszervezet munkatársai
A hagyományos adomány osztás átalakult az idei húsvéti ünnepen a Magyar Református Szeretetszolgálat életében. A már megszokott átadás helyett negyven családot látogattak meg otthonunkban és nyújtottak át tartósélelmiszer csomagokat a segélyszervezet munkatársai, akiknek tevékenységét a járványügyi helyzetben a Bringakonyha Mastiff Cargo csapata is segíti.
Lehet online orgonálni, vagy kóruséneklést tanítani?
A koronavírus járvány miatt napok alatt kellett átállni az egyetemeknek az - időleges - távoktatásra. Azonban ez nem minden szakon olyan egyszerű feladat. Például, gondoljanak bele, hogyan tanulhat valaki távoktatásban például orgonálni, vagy hogy lehet kóruséneklést tanítani az interneten? Az új helyzetről, és annak kihívásairól Méhes Balázs orgonaművészt, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának dékánhelyettesét, a Tiszakécskei Református Gyülekezet kántorát kérdeztük.