Egyszerre csak 100-an tartózkodhatnak az templomban és a maszk is kötelező
Megnyitja kapuit a Nagytemplom, mint turisztikai szempontból látogatható helyszín. A vendégek még szabályok betartása mellett csodálhatják meg az épületet, így a pénztárnál kötelező a szájmaszk használata és egyszerre csak 100-an tartózkodhatnak az templomban, de az újranyitás kedvezményeket is hoz, ezen a hétvégén féláron lehet megváltani a belépőt a Nagytemplomba. A részleteket Lucski Zsófiától, a Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség sajtóreferensétől hallják.

Munkásságára, személyére emlékezünk
Végső búcsút vettek Zsíros József református lelkipásztortól, aki Debrecenben az önálló Ispotályi Református Egyházközség utolsó lelkipásztora volt. Zsíros József 100 esztendőt élt, következő beszélgetésünkben munkásságára, személyére emlékezünk.

A projekt célja, hogy hozzájáruljon a pályázó országok karsztos területeinek a védelméhez és azok fenntartható fejlődéséhez
Az ECO KARST programban hét ország, hét védett karsztos területe vesz részt. Magyarországon a Bükki Nemzeti Park törzsterülete a mintaterület. A projekt célja, hogy hozzájáruljon a Duna menti pályázó országok karsztos területeinek a védelméhez és azok fenntartható fejlődéséhez. A „Natura 2000 díj” közönség díjat is ad, így a Bükki Nemzeti Park részvételével megvalósult ECO KARST projektre is lehet szavazni a nemzeti park honlapján. A díj jelölésről és a projekt megvalósult programjairól Schmotzer András Élővilágvédelmi Csoport kutatási szakreferense számolt be rádiónknak.

A nagysándortelepi református óvoda a 23-ból az egyik, amely állami támogatással valósul meg a Tiszántúli Református Egyházkerületben a Magyarországi Református Egyház Országos Óvoda Programjában. A Nádsíp utcán egy 4 csoportszobás 100 férőhelyes új óvoda épül, amelyet akár már 2021-ben birtokba is vehetnek a legkisebbek.

Galamb Alex pék a saját házi sütödéjébe invitálta a hátrányos helyzetű hernádnémeti gyerekeket
A járvány miatti intézkedések alatt szabadságon lévő Galamb Alex szerette volna valahogyan lefoglalni a Hernádnémetiben élő hátrányos helyzetű gyerekeket, hiszen nekik sem működött az iskola és az óvoda. Így hívta el a sütőszakkörbe őket. Első körben a 6 és 16 év közöttieket invitálta meg a saját háza konyhájában kialakított sütödébe.

A 42 éve megszerzett érettségije mellé idén emelt szintű érettségit tett társadalomismeretből
A Miskolci Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze több mint 40 évnyi színházi pályafutással a háta mögött úgy döntött, hogy a 42 éve megszerzett érettségije mellé idén emelt szintű érettségit tesz társadalomismeretből. A színművészt a tanulás öröme hajtotta, a tudásának bővítése, és az sem volt neki utolsó szempont, hogy sokszor nem értette, miről beszélnek a szociálpedagógus és szociológus gyerekei, ezért kitalálta, hogy felvételizik a Miskolci Egyetem szociológia és kulturális antropológia szakára.

Visszapillantunk a veszélyhelyzetre az oktatásban
A vasalódeszkás testnevelő tanár elhíresült videója inkább vicc volt, mint komoly tananyag, ráadásul az a koronavírus-járvány legnehezebb heteiben készült - mondja Hamar Pál, a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének elnöke, aki egyben a Testnevelési Egyetem oktatási rektorhelyettese is. A következő percekben nem csak a makói tanár ügyéről beszélgetünk vele, hanem visszapillantunk a tanév vége apropóján, hogy hogyan is kellett volna testnevelést oktatni a távoktatás idején.

2019-ben fél év alatt egyedül hét tonnányi szeméttől szabadította meg a Tiszát
A Bodrogra költözött a tavaly a Tiszán szinte példátlanul kitartó önkéntes munkát végző Párdy Bence, aki 2019-ben fél év alatt egyedül hét tonnányi szeméttől, főleg PET palacktól szabadította meg a szőke folyót. Most Sárospataknál immár a támogatói felajánlásaiból megépített tutajjal szállt vízre és tervei szerint szeptemberig takarítja a Bodrog-partot.

Egy kolozsvári duó népszerűsíti ebben a stílusban a reformátusok énekeit
Ragtime stílusban dolgozza fel a református énekeskönyv dicséreteit, zsoltárait egy kolozsvári duó. Domschy Mercédesz és Péntek Attila szeretné népszerűsíteni ezeket az énekeket, és megmutatni, hogy a reformátusok nem szomorkodnak a templomban, hanem megélik az örömhírt. Ugyan nem a koronavírus-járvány miatti karantén szülte az ötletet, de a kiteljesedést ez hozta el: a sok szabadidőben több feldolgozást tudtak elkészíteni. Mindez annyira megtetszett az online közönségnek, hogy már több koncertfelkérést is kaptak.

Ravasz László, Cseri Kálmán és Joó Sándor református lelkészek csaknem 2500 igehirdetése jelent már meg a weboldalon
Ravasz László, Cseri Kálmán és Joó Sándor református lelkészek csaknem 2500 igehirdetése olvasható el, illetve egy része meg is hallgatható a lelkész.com honlapon. Az adatbázis különlegessége, hogy akár igehely, akár ünnepkör, akár dátum alapján is kereshetünk igehirdetéseket. Az oldal tartalma a jövőben bővülni is fog, újabb lelkészek igehirdetéseivel. A részletekről Literáty Zoltán lelkészt, a Károli Gáspár Református Egyetem adjunktusát kérdeztük.




Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
KREWEB