A jelenleg használt, 1948-ban megjelent kiadás nagy részét megtartják, de lesznek benne új részek is
A református zsinat 2009-ben döntött arról, hogy az egyházban használt hivatalos énekeskönyvet meg kell újítani. Tavaly Balatonszárszón fogadták el a majdnem végleges anyagot. Az elmúlt egy évben a kérdéses szövegeket és dallamokat pontosították. Júniusra elkészült a korrektúra és az anyagot lezárták. Jelenleg a tördelés zajlik – mondta Bódiss Tamás országos egyházzenei előadó, aki hozzátette: az új kiadás a tervek szerint jövőre lesz elérhető a gyülekezeti tagok számára.
Megszűnik a lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium
Megszűnik a lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium, ezzel pedig egyetlen református gimnázium marad talpon Felvidéken. A magyar nyelvhatáron lévő lévai református intézmény létszámhiánnyal küzd, idén már nem tudták elindítani az első évfolyamukat sem. Jövőre a végzős osztályt még leérettségiztetik, aztán bezárják a húsz éves iskolát. A részletekről Kiss Beáta, Czeglédi Péter Református Gimnázium igazgatója beszélt az Európa Rádiónak.
Idén tavasszal a koronavírus-járvány miatt a legtöbben a szokásosnál jóval többet voltunk otthon, hiszen ez volt a védekezés fő formája. Ezt a helyzetet az idő múlásával egyre többen nehezen viselték, ám voltak olyanok is, akik kifejezetten megkedvelték a karantént, sőt, vissza is vágynak a bezártság heteibe.
Még márciusban észlelték a csillagászok az égbolton azt az új, szabad szemmel látható üstököst, mely a NEOWEIS nevet kapta és a nyár folyamán az elkövetkezendő két hétben kísérhető figyelemmel. A látványosságra építve csillagles programot hirdetett az Agóra Tudományos Élményközpont, péntek estére. Az érdeklődők jelentkezését az intézmény telefonszámán várják a szervezők.
A Dorkász Szolgálat Alapítvány 3 éve látogatja a javítóintézet lakóit, illetve már második éve táborokat is szervez számukra
Az esemény célja volt, hogy megismerjék a börtönlakók körében végzett missziókat, módszereket és résztvevőket, valamint, hogy összehangolt munkával még hatékonyabb legyen a segítségnyújtás.
Roma társadalomismeret szakra is várják a jelentkezőket
Idén először a már ismert fejlesztőpedagógus, drámapedagógia és család- és gyermekvédelmi szakok mellett a roma társadalomismeret szakra is várják a jelentkezőket július végéig.
Minden zeneműnek van valami témája, ami jó vagy rossz, épít vagy rombol – e szerint érdemes válogatni
Pál apostol mondta, hogy mindent megvizsgáljatok, és ami jó, azt megtartsátok. Érdemes ilyen szempontok szerint hallgatni a popzenét is. Ha valaki hívővé válik, nem jelenti azt, hogy maga mögött kell hagynia a popzenét.
A jelölési előírás pozitív tapasztalatai alapján újabb termékkörökre terjesztik ki a származási ország jelölését
Tovább erősíti a tudatos vásárlói magatartást az Agrárminisztérium. A sertéshúsok esetében bevezetett jelölési előírás pozitív tapasztalatai alapján újabb termékkörökre terjesztik ki a származási ország egyértelmű jelölését. 2020 július 15-től a nem előrecsomagolt gyümölcsöknél és zöldségeknél, továbbá a baromfi, a kecske és a birka húsok esetében kötelező lesz feltüntetni a boltokban, hogy milyen országból származnak.
Tucatnyi település mintegy 30 helyszínén, körülbelül 60 program és hat kiállítás várja idén augusztus 14-e és 23-a között a 29. alkalommal megrendezendő Zempléni Fesztiválon a közönséget – hangzott el az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón Szegiben, a Grand Tokaj Zrt. pincészetében. A szervezők most már több mint bizakodóak, hiszen a szervezést eddig gátoló koronavírus úgy tűnik, legalábbis hazánkban erősen visszaszorulóban van.
2021. január 01-től leválhatnak a Nyíregyháza Belvárosi Gyülekezetről
Május közepén a pandémiás enyhítésnek köszönhetően már birtokba vehették a hívek az új örökösföldi Református Templomot. A Nyírségi Református Egyházmegye június 20-án megtartott éves rendes közgyűlésén arról is döntött, hogy 2021. január 01-től leválva a Nyíregyháza Belvárosi gyülekezettől önálló működési státuszt kaphat az évek óta formálódó közösség. Változás, hogy július 1-től - igazodva a vasárnapi Istentiszteleti rendhez - 9 óra helyett 10.30 órakor kezdődik az istentiszteletet