Tereptanári találkozót szervezett a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem a szociális munka és diakónia képzésekhez kötődő gyakorlatvezetőknek, hallgatóknak és oktatóknak Sárospatakon.
90 éves a Sajóecsegi Református templom orgonája. A Sajóecsegi Református Gyülekezet rendhagyó ünnepi alkalomra készült. Kilencven évvel ezelőtt, a templomi orgona használatbavételekor az akkori lelkipásztor, Bikkszögi Lőkös Sándor fiai orgonamuzsikával és hegedűszólóval gazdagították az istentiszteletet.
A Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség idén is megszervezte az immár hagyománnyá váló, többgenerációs gyülekezeti táborát, a jól megszokott helyen: a berekfürdői Megbékélés Házában. A tábor megszokott, családias légkörébe beleillettek a felszabadult örömteli pillanatok, sok-sok nevetés és az Isten igéje körüli elcsendesedés, a mély beszélgetések és imádságok is.
A Református Iszákosmentő Misszió immár 45 éve működik. A szolgálat során eleinte gyógyító konferenciákat, csendes napokat szerveztek, majd elkezdődött a prevenciós- és utógondozó tevékenység.
A református közösség számos programot szervez egy éven belül, amely események már hagyományként köszönnek vissza az itt élők életében. A gyülekezet különös figyelmet fordít az ifjúságra. Az idősebbek pedig örömmel adják át tapasztalatukat és tudásukat az utánuk jövőknek.