Több mint 434 millió forint gyűlt össze tegnap késő estig a magyar közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában, amellyel a KEGYES, a Kárpátaljai "Elfelejtett" Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítvány munkáját támogatják - Sipos József, a KEGYES Alapítvány elnöke a műsorban felidézte: megható volt számára, amikor megtudta, hogy alapítványuk lesz a közmédia idei kampányának kedvezményezettje. "Nincsenek szavak arra a magas összegre, ami összegyűlt és arra az összefogásra, amely megvalósult" - hangoztatta. Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója a műsor zárásakor elmondta: a Kárpátalján élők helyzete miatt kézenfekvő volt, hogy kedvezményezettként a KEGYES Alapítványt válasszák, amely a Kárpátalján élő árvákat és otthonukat vesztett gyerekeket támogatja. Az egésznapos műsorfolyam végén elhangzott, hogy a 1358-as szám hívásával vagy SMS küldésével továbbra is lehet támogatni a KEGYES Alapítványt. Számolt be az mti.hu