Súlyos betegséget követően elhunyt Hennagyij Moszkal, Kárpátalja egykori kormányzója
- címlap
- /
- Súlyos betegséget követően elhunyt Hennagyij Moszkal, Kárpátalja egykori kormányzója
Súlyos betegséget követően elhunyt Hennagyij Moszkal, Kárpátalja egykori kormányzója – Hennagyij Moszkal 73 éves korában, tegnap hunyt el. Közölte a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatási Hivatal.
Hennagyij Moszkal élete során számos pozíciót töltött be: 2001-ben nevezték ki a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás élére. 2005-ben belügyminiszter-helyettesi posztot töltötte be, 2005-2006 között a Luhanszk Megyei Állami Közigazgatás vezetője, 2007-ben Ukrajna Biztonsági Szolgálatának helyettes vezetője, 2007-től 2014-ig pedig különböző pártok képviseletében a parlamentben tevékenykedett. 2014-ben Moszkal ismét a Luhanszk Megyei Állami Közigazgatás élére került, 2015 júliusában pedig a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás vezetője lett 2019-ig. Hennagyij Moszkal az Ukrajna tiszteletbeli jogásza címet is viselte, tevékenységét különböző fokozatú állami érdemrendekkel ismerték el.