Október a mellrák elleni küzdelem hónapja
- címlap
- /
- Október a mellrák elleni küzdelem hónapja
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. Ez a leggyakoribb onkológiai betegség a nők körében – évente világszerte több mint 2 millió új esetet diagnosztizálnak, és mintegy 680 ezren halnak meg a betegség következtében. Az ukrán Nemzeti Rákkutató Regiszter adatai szerint tavaly több mint 12 ezer mellrákos esetet jegyeztek fel Ukrajnában. Kárpátalján 2024-ben 262 új esetet azonosítottak, közülük 145 beteget nem sikerült megmenteni. Idén, kilenc hónap alatt 162 új megbetegedést regisztráltak. Viktória Timcsik, a Megyei Járványügyi Központ megbízott főigazgatója szerint „a magas számok egyik fő oka, hogy az emberek nem fordítanak kellő figyelmet a korai diagnózisra, az önvizsgálatra és a rendszeres szűrésre. Minden negyedik esetben a betegséget már a 3. vagy 4. stádiumban fedezik fel, amikor a gyógyulás esélye jelentősen csökken”. A szakember hozzátette: a betegség kockázata az életkor előrehaladtával nő. Fokozottan veszélyeztetettek azok is, akiknek közeli rokonánál előfordult mellrák, illetve akik hormonális fogamzásgátlót vagy hormonpótló terápiát alkalmaztak. Tudatta a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatási Hivatal. Kárpátalján a mellrák online szűrése, diagnosztikája és kezelése a Kárpátaljai Onkológiai Központban érhető el – ez a régió egyetlen olyan intézménye, ahol a betegek az állami egészségbiztosítási program keretében ingyenesen kaphatnak komplex ellátást: hormon- és célzott terápiát, kemoterápiát, sebészi beavatkozást és sugárkezelést.