Idén 22 kárpátaljai civil és jótékonysági szervezet kap pénzügyi támogatást a megyei költségvetésből szociális projektek megvalósítására Kárpátalján - a nyerteseket a benyújtott pályázatok részletes elemzése után választották ki és hirdették ki a napokban a szakbizottság ülésén, amelyet Jurij Huzinec, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatási Hivatal helyettes vezetője elnökölt. Elmondása szerint összesen 2 385 000 hrivnyát sikerült bevonni a civil és jótékonysági szervezetek pénzügyi támogatására. Hozzátette: idén rekordszámú jelentkező pályázott a „Gondoskodás” regionális program keretében, amely a 2025–2027 közötti időszakban a polgárok szociális védelmét hivatott erősíteni. A bizottság összesen 25 pályázatot vizsgált meg. Az elbírálás eredményeként 22 projekt kap támogatást a megyei költségvetésből négy kiemelt területen: fogyatékkal élő gyermekek és személyek rehabilitációja, a harci cselekmények résztvevői és családjaik szociális védelme és társadalmi alkalmazkodása, egyéb szociális szolgáltatások nyújtása, a szociális szolgáltatások minőségének javítása, a lakosság szociális ellátórendszerének reformja, valamint a civil szervezetek igazgatási szervei által végrehajtott tevékenységek, amelyeket az alapszabályuk vagy működési szabályzatuk határoz meg. Adta hírül a Beregszászi Járási Katonai Közigazgatási Hivatal.