Október a látás hónapja. A Magyar Látszerész Szövetség kezdeményezésének köszönhetően, októberben díjmentesen végzik a látás- és szemüvegellenőrzést a kampányban részt vevő optikák.

Elkezdődött a 2023-2024-es tanév fehérgyarmati Kölcsey Ferenc Református Általános Iskolában és Óvodában is A hitéletre való nevelés mellett kiemelt hangsúlyt fektetnek a tehetséges tanulók támogatására, óvodában pedig igyekeznek felkészíteni a kisgyermekeket az iskolai életmódra. Az egyházi intézmény oktatási és nevelési munkájáról, feladatáról Szarkáné Balogh Katalin igazgatónő nyilatkozott az Európa Rádiónak.

Szegeden áll az ország egyik legidősebb és legszebb víztornya, az Öreg Hölgy
A megyeszékhely vízművének ékköve ipartörténeti, művészettörténeti és tudományos szempontból is egyedülálló építmény hazánkban. A 46 méteres vasbeton tornyot a Szent István tér mértani középpontjába építették. Jövőre lesz 120 éves.

A Tiszántúli Református Egyházkerület munkatársai komplex turisztikai koncepción dolgoznak. A tervezet elsődleges célja a tavaly lezárult „Orando et Laborando - Imádkozva és dolgozva” című pályázati projektben érintett 6 templom népszerűsítése.

Ettől a tanévtől új spirituálisa, lelki vezetője van a Szenci Molnár Albert Református Felsőoktatási Diákotthonnak. A hiánypótló intézményt több évtizedes tervezgetés után 2022 szeptemberétől indította el Debrecenben a Nagyerdőn, egy volt hotel épületében az alapító, fenntartó Tiszántúli Református Egyházkerület.

A használatba vételi engedély megérkezése után a diákok is birtokba vehetik a létesítményt, melyben egyszerre két osztály tornázhat, de lehetőség lesz különböző sportprogramok, edzések megtartására is.

Az online csalások különböző módszereire figyelmeztet a rendőrség. Az áldozattá válás elkerülésének legjobb módja az, ha ismerjük a legjellemzőbb elkövetési módszereket és a gyanús jeleket felismerve, nem dőlünk be a csalóknak.

Itt lenne az ideje gyakorlati teológiai szempontból használni a filmek világát - mondja Kókai-Nagy Viktor teológus, a nemzetközi, protestáns Interfilm tagja.

A munkálatok 5 évvel ezelőtt kezdődtek és a napokban fejeződtek be
A szakrális épület kívül belül egyaránt megszépült beleértve az orgonát és a toronyórát is. Mindez több pályázati forrásból és a gyülekezet segítségével 100 millió forintból valósulhatott meg. Ebben az évben fontos évforduló, hogy Karcza Sándor lelkipásztor 25 éve szolgál a településen.

A Debreceni Református Kollégium Óvodája 25 évvel ezelőtt 2 csoporttal indult, melyekbe akkor 50 gyermeket tudtak fogadni. Mára 6 csoportba 150 kisgyermek jár. Az első pillanattól túljelentkezés van az intézménybe, ahol jellemző az állandó stabilitás.




Alt
Alt
Alt
KREWEB
Alt
Alt
Alt
Alt