Az elismerést augusztus 29-én az országos tanévnyitó keretében veheti át
A díjat a Zsinat 1997-ben alapította a református nevelési eszmények mindennapi gyakorlatba való átültetésében elévülhetetlen érdemeket szerzett magyarországi és határon túli pedagógusok elismerésére. Adományozásának feltétele a több éves óvónői, tanítói vagy tanári tevékenység magyar református közoktatási intézményben, a kiemelkedő szakmai munka, valamint a példamutató emberi és hitbeli magatartás. Évente három pedagógus kaphatja meg, akik egyike határon túl él.

A változások közösségekre gyakorolt hatásainak kutatását végzi az MTA Néprajztudományi Intézete
Az átlaghőmérséklet emelkedése ha nem is olyan látványos mint a sarkvidékeken, a Kárpát-medencében élőket is érinti. A Gyimesben például az elmúlt évtizedek alatt egy hónappal hamarabb kell kaszálni a melegebb időjárás miatt, mint korábban. Ez csak egy példa a sok közül, amellyel foglalkozik a Kárpát-medence közösségeit érintő változások közül a Magyar Tudományos Akadémia pályázata keretében Babai Dániel etnoökológus és a Néprajztudományi Intézet.

Szabadtéri zenés istentiszteletet tartanak július 4-én, szombaton 18 órától az Abaújvári Református Egyházközség parókia kertjében.

Velkey György szerint később még komolyabban kell foglalkoznunk a járvánnyal
A vírus még itt van köztünk, ezért a református Bethesda Gyermekkórházban óvatosak. Az egyik gyermeknek például bőrpanaszaiból jöttek rá, hogy koronavírusos. Egy orvosuk is elkapta a fertőzést. Velkey Györggyel, a Bethesda főigazgatójával beszélgetünk, aki szerint ugyan a nyár folyamán csökken a koronavírussal fertőzöttek száma hazánkban, de később még komolyabban kell foglalkoznunk a járvánnyal.

Nem tartják reálisnak a Magyar Nemzeti Bank optimista becslését
Hat százalékos munkanélküliséggel, reálértéken csökkenő nyugdíjakkal, és a béremelkedések ütemének csökkenésével is számol a GKI Gazdaságkutató Zrt. a koronavírus-járvány miatti gazdasági válság miatt. Összességében szerintük az idei évre a recesszió mértéke hat százalékos lehet. Épp ezért nem tartják reálisnak a Magyar Nemzeti Bank optimista, akár két százalékos növekedéssel is számoló becslését.

A projekt 2018-ban indult, jelenleg a kivitelezési munkálatok folynak
A 2021-2022-es tanévben mintegy 3000-rel több gyermek, és közel 500 új munkatárs kezdheti az évet az új, modern, református óvodákban. A fejlesztés Magyarország Kormányának 30 milliárd forintos támogatásából valósulhat meg. A Tiszántúli Református Egyházkerületben és a Dunamelléki Református Egyházkerületben 23 óvodát érint a program, ebből egyik a mándoki, amelynek alapkövét most vasárnap teszik le.

Mint minden kulturális intézmény működését, a társulat életét is megakasztotta, átalakította a koronavírus járvány
A debreceni Csokonai színház számára meglehetősen rendhagyó volt az idei évad második fele. Mint minden kulturális intézmény működését, a társulat életét is megakasztotta, átalakította a koronavírus járvány. De a színháznak ráadásul a költözésre is fel kellett készülnie, hisz elkezdődik a Kossuth utcai épület régóta várt teljes rekonstrukciója. Szeptembertől ideiglenes játszóhelyeken tudják majd bemutatni a darabokat, addig pedig ki kell üríteni a székházat. Ugyanakkor az elmaradt előadásokat szeretnék legalább részben pótolni, valahogy kárpótolni a közönséget. A veszélyhelyzet alatti és utáni létről Gemza Péterrel, a teátrum igazgatójával beszélgettünk.

A Debreceni Református Kollégium Múzeuma, a Szabó Magda Emlékház és a Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára közös programokat szervez június 27-re
Közös összefogással szervezi meg a karantén utáni újranyitás örömére programjait a Debreceni Református Kollégium Múzeuma, a Szabó Magda Emlékház és a Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára a Múzeumok Éjszakájának hagyományos időpontjában.

A veszélyekről és a megelőzés részleteiről beszélgettüönk
Az utóbbi években az emberhez egyre közelebb merészkednek a vaddisznók. Megtalálhatjuk őket elhanyagolt zöldterületeken, nagyobb balatoni nádasokban, de még budai kertvárosi részeken is. A találkozásból elkerülendő veszélyekről és a megelőzés részleteiről Földvári Attilával az Országos Magyar Vadászati Védegylet sajtó főmunkatársával beszélgettünk.

Szerbiában tartottak választást a hétvégén
Megduplázta a parlamenti jelenlétét a Vajdasági Magyar Szövetség a belgrádi parlamentben a hétvégi szerbiai választásokon. Ennek csak részben lehet oka az, hogy a szerbiai ellenzék jelentős része bojkottálta a voksolást, fontosabb oka az, hogy változott a választási törvény, amely megkönnyítette a kisebbségi pártok parlamentbe jutását. Szerbiában önkormányzati választásokat is tartottak, a VMSZ a legtöbb helyen hozta a papírformát, Szabadkán nem tudtak nyerni, bár több szavazatot kaptak, mint négy éve, amikor először lett szerb polgármestere a vajdasági magyarok kulturális és politikai központját jelentő Szabadkának. A hétvégi választásról Tóth Szilárd János politológussal beszélgetünk.




Alt
Alt
Alt
KREWEB
Alt